Levél edzőinknek

Szabó Zoltán

Vass Anita

 

A soproni úszósport eredete az 1920-as évek közepéig vezethető vissza. Ekkor három uszoda (Lőver-, Sport- és Nagyuszoda) és az úszás mellett műugró és vízilabda szakosztály is működött a városban. A II. világháború, majd az 50-es évek igen sokat ártottak az uszodáknak és a sportágnak. Alakultak, majd megszűntek az egyesületek, míg végül a 70-es évek elejére szinte teljesen kihalt a soproni úszó élet. Az újjáéledés a fedett uszoda 1977-es átadásával kezdődött. Ekkor alakult meg a Városi Úszó Szövetség is. Az uszoda átadása után elkezdődött a munka a Városi Sportiskola úszó szakosztályában, s így minden remény megvolt a soproni úszósport újjáéledésére. Az 1980-as évek végén kicsit megtorpant ugyan a fejlődés, de az akkori vezetőség a sportág fejlesztése, előrelépése érdekében Dr. Kondákor Ferenc irányításával 1989-ben létrehozta a Soproni Úszók Baráti Körét. 2000-től a Soproni Sportiskola megszűnését követően az úszószakosztály Soproni Úszók Baráti Köre Sportegyesület (Soproni ÚBKSE) néven tevékenykedett tovább.
László Frigyes a soproni úszóélet nagykönyvébe írta be a nevét azzal, hogy városunknak több országos bajnokot is nevelt. Frici bácsi (ahogyan a gyerekek szólították) 2005-ben történt távozása után a szakmai munkát Kókai Zsolt (egykori László tanítvány, többszörös korosztályos magyar bajnok) vezetőedző vette át. A sorban őt követi Szabó Zoltán, aki 2009 szeptember elsejétől veszi át a stafétabotot, mint vezető edző. A versenyzők felkészítése mellett az egyesület fő célja a város óvodai és részben iskolai úszásoktatásának szervezése és lebonyolítása, sajátos eszközeivel hozzájárulás a fiatalok fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez. A működéshez szükséges feltételek megteremtésében nagy szerepet vállalnak a szülők, Sopron Város Önkormányzata, a Sopron és Környéke Víz-, és Csatornamű ZRt. és több olyan személy, szervezet, akik szívükön viselik az úszósport életét, mint például a Vécsei Kör, vagy a Dr. Csik Ferenc Közhasznú Alapítvány.
Jelenleg az egyesületnek közel 140 tagja van. Ebből 60-an leigazolt versenyzők. Tudásszintnek megfelelően 6 csoportban zajlik az edzésmunka. Három edző felügyelete alatt a kezdők 2-3, míg az idősebb versenyzők heti 10 edzésen vesznek részt. Ketten (Németh Júlia és Nagy Gábor) korosztályos Országos Bajnoki címmel is büszkélkedhet, Németh Júlia 100 m háton kétszer, Gábor 50 m gyorson egy alkalommal álhatott a dobogó csúcsára, valamint sok érmes helyezés fűződik kettejük nevéhez. Gábor a Felnőtt Országos Bajnokságon többször is döntős volt, itt legjobb eredménye egy 4. helyezés. Németh Júlia a Héraklész Bajnokprogram keretén belül 2006 óta utánpótlás válogatott, Nagy Gábor már egy éve tagja a Vidékválogatottnak. Mellettük sok tehetség úszik még egyesületünkben. Többeknek is sikerül a korosztályos Országos Bajnokságokon döntőbe kerülni, és az Országos Vidékbajnokságokon érmet szerezni. A megyei Diákolimpiákon is rendszeresen jól szerepel egyesületünk, az idei évben is 17-en szereztek (estenként nem is csak egy számban) aranyérmet, és ezzel továbbjutottak az Országos Diákolimpia döntőjébe, ahol 4 versenyzőnk is döntőt úszhatott.
2007-ben egyesületünk 33 versenyen vett részt különböző korosztályokkal. Volt olyan versenyzőnk, aki több mint 20 versenyen is rajtkőre állt. A 60 leigazolt versenyzőnk közül több mint egyharmadának (22-nek) sikerült érmet szereznie a tavalyi évben. Legeredményesebb versenyzőnk közel 50-szer állhatott a dobogóra. A hagyományt folytatva 2008-ban is közel 30 versenyen mérték öszzse tudásukat úszóink hazai és nemzetközi versenyeken. Ebben az évben megtörtént ami még eddig soha, felnőtt országos bajnokságon sikerült dobogós helyezést elérni, Nagy Gábor Százhalombattán a Rövidpályás OB 50 m hátúszás döntőjében lett harmadik .
Több Magyarországon megrendezett nemzetközi versenyen és külföldi szerepléseinken is (Ausztria, Németország, Csehország, Szlovénia, Görögország, Dánia, Tájföld, Kanada) sikeresen öregbítettünk Sopron hírnevét. Számtalan dobogós helyezést sikerült elérnünk.
Kiemelkedő rendezvénye egyesületünknek a Dr. Csik Ferenc Emlékverseny, amely 1979 óta kerül megrendezésre. E rendezvény a szervezők és a támogatók legnagyobb örömére sok csapatot, valamint versenyzőt vonz városunkba. A verseny fővédnöke tavaly is - mint előtte számtalanszor - a soproni úszás büszkesége, dr. Temes (Tuider) Judit volt, aki Sopronból indult - de már budapesti egyesületének színeiben - az 1952-es helsinki olimpián lett Olimpiai Bajnok. Nevéhez számtalan világ- és Európa csúcs fűződött, emellett a Magyarország Örökös Úszóbajnoka cím birtokosa is. Nagy örömet szerezne mindnyájunknak, ha Sopron újra tudna olimpiai bajnokot nevelni, és ismét büszkék lehetnénk a soproni úszó életre. Egyesületünk folyamatosan várj az úszás iránt érdeklődőket.
Aktuális eredmények hírek a főoldalon.